Egy kerek évfordulón egy kerek pályafutásról beszélgettünk az immáron stabil triónak számító Betti, Zsolti, Zoy! hármassal. A kezdetek előtt még szívták a fogukat, majd beindultak, és meg sem álltak a környező országokig, a távlati tervekben még angol dal(ok) is szerepelnek. Nincs menedzserük, de szerintük bennük van a hiba, így inkább nem is erőltetik a témát, maguk harcolnak ki mindent. A celebpartikon jókat derülnek, természetesen kívülről, mert nem járnak ilyen helyekre. Október 22-én pedig jubileumi koncertjük lesz Debrecenben. (Az interjút három részletben közöljük.)

- A név választásakor mi jött még szóba?
- Zoy!: Rengeteg vicces név jutott eszünkbe. Volt egy Nobody Shock ötletünk is, ami a testfelépítésünkre utalt Zsoltival - persze próbáltunk azóta változtatni az izomzatunkon -, de végül emellett döntöttünk. A Desperado valamilyen szinten adott is volt, hiszen mindketten gitározunk és a film is egy ilyen legendáról szól. Örültünk, hogy rátaláltunk erre a címkére, mert ez hosszútávon meghatározza egy formáció imázsát.

- Mennyi idő kellett, míg ez kipattant a fejetekből?
- Zoy!: ’98. tavaszán határoztuk el magunkat és olyan augusztus környékén jött be a név. Az év szeptemberében volt az első fellépésünk, mi ezt pontosan tudtuk, így gondoltuk ráérünk addig töprengeni.

- 1998-ban alakultatok meg, de már 1993-ban megismerkedtetek a Ki mit tud?-on, ahol Zsolti Axellel (későbbi Kerozin tag), Zoy! pedig Mosquitóval (szintén későbbi Kerozinos) indult. Ők ketten egymásra találtak, ti pedig gondolkodtatok, mit is kéne csinálni. Nem kapkodtátok el a dolgot, mi történt a következő öt évben?
- Zsolti: Mindenki bontogatta a szárnyait az akkori formációiban, a négyes összebarátkozott, majd ebből szorosabb munkakapcsolat is lett. Erre először a Kerozinosok eszméltek rá, és remekül kihasználták az akkori alkalmakat, igényeket, az egy újdonság volt. Mi Zoy!-jal csak dédelgettük az álmot, hogy majd alkotunk valami komolyabbat.

- Betti: Én csak azért hallgatok ilyen mélyen, mert 2000-ben kerültem a csapathoz.

- Tudom, viszont a történetet nem.
-Betti: Nagyon egyszerű a sztori. A szintén hölgy unokatesóm elment bulizni, ahol megismerkedett Axellel, aki megkérdezte, tud-e énekelni. A kuzin mondta, hogy neki nem megy, de van egy rokona, aki szeret, és állítólag tud is dalolni. Utána kiderült, hogy a Desperado lány énekest keres, én pedig kisebb huzavona után 2000 márciusában találkoztam a fiúkkal. Mutattak egy számot, azt rögtön fel is vettünk, mondták majd értesítenek. Annyira nem vettem komolyan, de utána egy hét leforgása alatt maxit készítettünk, leforgattuk az első videoklipet, majd nagylemez. Szóval nagyon gyorsan jött az egész. Fel sem fogtam teljesen, húsz éves voltam, de gondoltam jó lehetőség, kipróbálom.

- Miért kerestetek énekesnőt? Hiszen volt a kezdéskor. 
- Zsolti: Nagyon jó barátságban voltunk úgy hárman, de Zoy!-jal komoly terveink voltak, és ehhez határozott elképzelések is párosultak a fronthölgy kvalitásait illetően. Az a lány az énekhangját tekintve nem volt annyira ütőképes, mint mi szerettünk volna.

- Akkor vele miért kezdtétek el?
- Zsolti: Minden úgy működik, hogy elkezded és utána látod, mit lehetne még jobban művelni. Ez egy egészséges fejlődés lépcsőfoka volt, hogy úgy döntöttünk, kell még valaki. Jött Betti, és egy fél évig még négyen csináltuk.

- Zoy!: Azt meg kell jegyeznünk, hogy az előző hölgynek, Melinek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a zenekar rengeteg fellépést tudhatott magáénak, már az elején is. Az első két évben sok, már lemezszerződéssel is rendelkező csapat irigyelt minket, hiszen több koncertünk volt, mint nekik. Ez nagyrészt az ő kapcsolatrendszerének és szervezőkészségének köszönhető. Viszont a Desperado nem teljesedhetett volna ki Betti nélkül.